Barabás Zsuzsa vagyok, a Bara Jóga megálmodója, létrehozója és tulajdonosa, továbbá nem meglepő módon a jóga szerelmese.
Évekig használtam, szipolyoztam testem erőforrásait és éltem fel minden energiám anélkül, hogy megfelelően pótoltam volna azt. Valahol mélyen, legbelül éreztem, hogy ez így nem jó, s persze azt is, hogy mennyire fontos a rendszeres mozgás, az önmagamra való odafigyelés és az, hogy megadjam a testemnek, lelkemnek a kellő tiszteletet, gondoskodást.
A folyamatos hajtást mégsem tudtam elengedni, mígnem egy váratlan betegség figyelmeztetett arra, hogy lassítanom kell. Ekkor éreztem azt, hogy tisztelnem kell önmagamat annyira, hogy jól “gondozzam” a testem, lelkem, érzéseimet is. Már nem a kötelesség miatt volt fontos a mozgás és az odafigyelés saját magamra, hanem örömmel kezdtem el igazán befelé figyelni és töltekezni. Így érkezett meg az életembe a jóga és a csikung.
Ahogy belekezdtem a rendszeres jógagyakorlatokba és kerestem az ehhez szükséges eszközöket, akkor szembesültem a problémával, hogy nem tudom egy helyről megrendelni a szükséges felszereléseimet. Így a postaköltség is magasra rúgott, ráadásul sokkal több időmbe telt több webáruházban szétnézni.
Így született meg a Bara Jóga webáruház először gondolatban, majd az online térben is. Célom, hogy egy helyről tudjátok beszerezni azokat a kiváló minőségű eszközöket, amelyekkel biztonságosan és kényelmesen élhetitek át ti is a jógázás örömét.
Szívből remélem, hogy itt te is megtalálod azokat a felszereléseket, amelyekre szükséged van a jógázáshoz.
– Barabás Zsuzsa –